Nem sírok, bár el akarsz hagyni, látom: mi tartson kedves ok? Kettőzve szenvedem sötét világom, mert szíved szenved ott. Nem sírok, mert a nyarad glóriája: komor vég közele: s bármi boldog történetünk mi várja? Mindig a sír öle. Oly bírhatatlan e szorongás: hogy mind nagyobb a tél: öl, kétségbeesett lelket, a romlás, mit sok holt év ígér. Így, ha majd meghalsz, s én egyetlen könnycseppet ejtenék, annyi csak, hogy sóhajt a lelkem: veled pihenne rég.